Blog - #businesscoach

Sokan sokfélék vagyunk, más-más okkal döntünk úgy, hogy a munkaerőpiacon nem munkavállalóként, hanem vállalkozóként, vagy akár mindkét szerepben egyszerre akarunk érvényesülni. Van jópár szempont, amelyeket érdemes mérlegelni a végleges döntés előtt.
Egyre többen osztják meg, mennyire változik minden és egyúttal kerülnek olyan helyzetbe, ami számukra is homályos, és talán nem kilátástalan, de mindenképp hatással van a mindennapjainkra, döntéseinkre, s ezáltal az életünkre.
Sokszor beszélünk itt az oldalon az édesanyák munkába visszatéréséről, interjú, önéletrajz, GYED, GYES... Keveset esik szó az érzelmi háttérről. Most erről eszeretnék írni, kicsit személyesebb hangnemben, engedjétek meg most a kevésbé tudományos értekezést.
Sokat gondolkoztam azon, hogy erről írjak-e, de azt gondolom, hogy fontos erről beszélni.
Ezt majd az idő fogja megmondani. Varázsgömbje senkinek sincs, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy én tudom a biztos választ. Azonban felkészülni mindenképpen érdemes és tájékozódni, hiszen a tavaszi és az őszi időszak mindig kiemelt szerepet kap és az eddigi évek tapasztalatai alapján élénkül a toborzás. Emellett a tavaszi szezon nagy előnye általában, hogy ilyenkor még aktívan be lehet tölteni a nyitott pozíciókat, míg őszre sok vállalatnál költségcsökkentési okokból hiring freez kerül bevezetésre. Nézzük sorba, hogy mit lehet már most látni.
A múltkor a mentorcsapattal a hitelességről beszélgettünk. Lili felvetette, hogy mennyire fontos az is, hogy az ember a lehetőségeihez mérten többet adjon az ügyfél számára, mint amit elvár.
Az alábbi cikk az Újratervezés Magazinban jelent meg, ami az Örömterápia weboldalról ingyenesen letölthető. Az egész éves hajtás végén mindig jól jön egy kis pihenés, ünneplés. 2020 ebből a szempontból is rendhagyó lett, hiszen elmaradtak az évzáró, karácsonyi jellegű céges rendezvények. Ennek ellenére fontos vezetői feladat az elismerés és a pozitív összefoglalása az évnek.
Továbbiak megjelenítése folyamatban...