A konkrét eset, ami ezt a posztot életre hívta egy szín és öltözködési tanácsadó posztja volt. Egy pszichológus ismerős kommentelt alá, hogy milyen igaz és remek írás, így gondoltam elolvasom. Mondanám, hogy hiba volt, de nem, mert oda is írtam egy rövidke kommentet, és végülis ezért írom most a blogot, tehát mégsem. Lelövöm a poént. A poszt írója és a pszichológus is jobb lenne, ha visszaadná a végzettségét és mással kezdene el foglalkozni, nem kell mindenáron a támogató szakmában  lennie annak, akiből hiányzik az empátia.

A poszt valahogy így kezdődött: nem kell mindenkinek rövidnadrágot hordania, pláne nem a körte testalkatúaknak, viseljenek inkább mást, amiben kevésbé látszanak az előnytelen vonásaik.

Aha, bodyshaming 2022-ben, ráadásul egy olyan nőtől, aki nőknek ad öltözködési tanácsot. Nagy tapsot neki, vagy inkább mégsem.

Körte is vagyok, 3 gyermekem is van, kezdek ráncosodni, öregségi foltjaim vannak, a harmadik fiam születése óta a rendsszeres sporr nem az életem része ( a rendszertelen se igazán a covid óta, de ez egy másik kérdés) és most én mégis bátran idebiggyesztek egy rövidnacis képet. Tudom, kicsit csalás, mert nadrágszoknya, de pont az ilyen és ehhez hasonló őstehetséges lélektiprók miatt nem igazán van rövidnadrág a szekrényemben.