« Blog

A szenvedélyek bűvöletében

Pados Eszter | 2021.08.26
Több vicces posztot is láttam mostanában, mémeket arról, hogy a szülők nem tudják, hogy tanszereket vegyenek vagy inkább még több bort, hiszen megint bizonytalanságot kelt a negyedik hullámról áradó kommunikáció. Megosztok pár gondolatot, ami szubjektíven felmerült bennem ezzel kapcsolatosan, hiszen orvos nem vagyok.

Coachként mindig érdekes kérdés az öröm megélése, sokat beszélünk a reziliencia fejlesztésről, hogy mennyire fontos az energiahordónk harmóniában tartása a lelki ellenálló képességünk megőrzése érdekében. Itt szerintem a lényeg az öröm. Az, hogy amit teszünk, azzal el akarunk-e nyomni valamit, vagy az öröm, dolce vita jegyében tesszük. Majd tudjuk-e ezt élvezni. Tovább megyek, lesz-e lelkiismeret furdalásunk amiatt, hogy magunkra szántunk egy kis énidőt.

Meg kell látni a határvonalat a harmonikus és a kényszeres szenvedély között. A szenvedély a pszichológiában azt jelenti, mikor valaki erős késztetést érez valamilyen tevékenység végzésére, intenzív érdeklődés, ami egyben egy erős hajtóerő is. Amikor pozitív szenvedélyről beszélünk, akkor megvan az egyensúly. A pozitív szenvedély építi, erősíti a személyiséget és a kontroll mindvégig megmarad. Sőt, hosszú távon jólléttel jár. Örömet okozhat akár egy pohár finom bor, egy kocka csoki, egy finom sütemény, akár valaki számára egy jó fajta dohány is. Itt is különbséget kell tenni az élvezetes és az örömteli élmény között, hiszen az utóbbi képes építeni a személyiséget, addig egy finom bor önmagában erre nem képes, csak rövid távú hatása van.

Aki úgy érzi, hogy a nap végén, jól esik egy pohár bor, nem lesz tőle szar szülő. Sőt. Anyának és apának is kell a töltődés, hogy bírják a mindennapos mókuskereket. 

Csíkszentmihályi Mihály amerikai pozitív pszichológus, a flow-elmélet megalkotója a boldogsággal kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy “életünk minőségét az élményeink minősége határozza meg”. Szerinte az a boldogság kulcsa, hogy a mindennapok során végzett tevékenységeinket úgy tudjuk végezni, hogy önmagukban örömforrást jelentsenek. Ez szerinte akkor történik meg, ha görcsmentesen tesszük a dolgunkat, tehát egészséges szenvedéllyel. Felhívja a figyelmet ő is arra, hogy a belső harmónia és rend ehhez nélkülözhetetlen. 

Ha már sóvárgást érez valaki egy tevékenység iránt, kényszeres, nem képes kontrollálni, negatív következményekkel jár, akár testi, akár lelki szinten, rombolja a személyes kapcsolatokat, akkor viszont minél hamarabb szakemberhez kell fordulni. Azt gondolom, hogy a családtagoknak, barátoknak kulcsfontosságú szerepük van abban, hogy szerettüket ebben támogassák, hiszen ez egy borzasztó nehéz helyzet lehet, és a szakemberek számára is nehezen megragadható jelenség. 

A pozitív szenvedély viszont a boldogságra törekvés kapcsán segíthet vállalni a kihívásokat, melyek mentén lehet fejlődni.

Ha szeretnél állatasszisztált coaching keretében kipróbálni és megtapasztalni az örömöt és tölteni az energiahordód, itt találhatsz bővebb információt: https://allatasszisztaltsegitseg.hu/