« Blog

GYED idejének van helye egy édesanya önéletrajzában?

2021.01.22
Gyakran kérdezitek tőlem is, illetve különböző social media platformokon is, hogyan tüntessétek fel a gyermekvállalás kapcsán otthon töltött időt a CV-ben, illetve egyáltalán bele írjátok-e. Pont a minap is belefutottam ebbe a kérdésbe és a szokásos rövid kommenttemet írtam a poszt írójának kérdésére válaszolva, azonban most úgy éreztem, hogy ez megér egy hosszabb véleményt.

Természetesen a kismamálknak szóló karrieriránytű programomban erre is kitérek, de most az adott eset kapcsán szeretném megosztani a véleményem szakértői szemmel. Alapvetően nem vagyok a kommentháború híve, ezért inkább ezt a platformot választom.

Én azon az állásponton vagyok, hogy a többség nem jól indul neki az álláskeresésnek. Sokan csak úgy belecsapnak a közepébe, egyfajta rögzül szokásként és rögtön elkezd önéletrajzot írni, illetve álláshirdetésekre pályázni, majd amikor nem jön a siker, lelombozódik és nem érti az egészet. Amikor pörköltet főz az ember, akkor sem a húst dobja először a fazékba. Először elolvassa a receptet, előkészíti a hozzávalókat, lepárolja a hagymát, stb... Pont ugyanilyen a munkába visszatérés folyamata is. Csak itt nem a receptet olvasod el először, hanem átgondolod, mit szeretnél. Újra ránézel önmagadra, megerősíted az önismereted, önbizalmad, feltérképezed a motivációs faktorokat. Nem a hozzávalókat teszed a pultra, hanem kitalálod a megfelelő stratégiát. Egyáltalán nem biztos, hogy az álláshirdetésekre történő vaktában jelentkezés lesz a számodra megfelelő módszer. Nem a hagymát párolod, hanem feltérképezed a piacot, és átgondolod, te milyen cégnél, milyen munkakörben éreznéd jól magad. Majd amikor már a hús jön a fazékba vagy vegánoknál mondjuk a tofu, na, akkor megírod önazonosan az önéletrajzodat. Meg is érkeztünk a fő témánkhoz.

"Az önéletrajzban fel kell/ érdemes tüntetni , hogy GYED-en vagyok, vagy megjelölni benne, hogy gyermekem van?"

Nagyon fontos tisztázni, hogy fizetés nélküli szabadságon vagy, mert ez a munkajogi elnevezés, és az ellátási forma, amit kapsz, az a GYED. Tudom, hogy a hétköznapi nyelv másképp használja, de ezzel fontos tisztában lenned. Én azt az álláspontot képviselem, hogy ez tőled függ. Ha a munkádat nem befolyásolja az anyai szereped, és nem töltöttél otthon szignifikánsan sok időt a munkából kiesve, akár ki is hagyhatod. Azonban ha több évet kiestél a munka világából, illetve családbarát munkahelyet szeretnél magadnak, akkor mindenképp érdemes beleírni. Te szeretnél olyan helyen dolgozni, hátrány a gyermekes lét?

Szakmai önéletrajzban jelenleg az a trend hazánkban, hogy nem szükséges beleírni személyes adatokat, családi állapotot, születési dátumot, stb... Azonban a fizetés nélküli szabadság időtartama igenis mérvadó az ember karrierjében. 

Felsorolok néhány érvet, hogy miért írd bele:

  • elkerülheted, hogy olyan helyre menj interjúzni, ahol zsigerből utálják azokat, akiknek gyerekük van
  • elkerülheted, hogy azért ne hívjanak be, mert félnek, hogy még családalapítás előtt állsz
  • korrektséget tükröz: nem húzzátok egymás idejét. Illetve aki esetleg eljön egy munkahelyről szülni egy év munkavégzés után és egymás után mondjuk 3 gyermeket vállal 3 évente, akkor akár úgy is tűnhet, hogy 10 év munkatapsztalata van, pedig csak 1. Nem korrekt, ha seniort keresnek egy pozícióra. Vagy az is előfordulhat, hogy 1-2 év munkatapasztalattal keresnek, te beadod a pályázatod, hogy tiz éve ugyanott, ugyanabban a poziban vagy, de nem hívnak be, mert félnek, hogy túl magas lenne a bérigényed vagy szakmai elvárásaid, ők juniort akarnak, te pedig már tapasztalati szintben nem felelsz meg nekik, pedig ha tudnák az igazat, lehet, csörögne a telefonod.

Édesanyaként a többség őszinte, toleráns, támogató munkahelyet keres, melynek alapja a bizalom. Szerintem ez akkor működik, ha mind a munkavállaló, mind a munkáltató nyílt lapokkal játszik.

Az egyik hasonló területen dolgozó tanácsadó szerint a munkáltatónak semmi köze ehhez. Abban az esetben nincs köze hozzá szerintem, ha nem befolyásolja a gyermekvállalás a szakmai tudásod, illetve a munkavégzésedre sincs hatással. Alapvetően egyetértek az álláspontjával, de ezt szakmailag szerintem másképp látjuk, ami úgy vélem, nem baj. Sokfélék vagyunk mi HR-esek. És fontos tudni, hogy igenis van szubjektivitás a kiválasztás során, ezt kár tagadni. Emlékszem, mikor a saját csapatunkba kerestünk és a felvételiző gyakornok lány megemlítette, hogy utálja a gyerekeket, épp akkor tért haza külföldről egy babysitter állásból. Később megtudta, hogy nekem van gyermekem, nyilván erre nem gondolt volna, hiszen 25 évesen ültem vele szembe. Engem ez nem befolyásolt, felvettük és az eltelt 12 évben az egyik legjobb barátom lett, aki már szintén édesanya. Más lehet, hogy másképp reagált volna. Ő is később mesélte, hogy azt hitte, egy életre elvágta magát nálam. 

Emellett érdemes azt is látni, hogy sok cégnél van Mikulás ünnepség a gyerekeknek, családi napok, akár vállalati bölcsőde, egyéb családtámogatási akciók, vagy akár direktben édesanyákat integráló mentorprogramok, melyek szintén előnyösek lehetnek.

Ha szeretnél felkészülten belevágni az álláskeresésbe, itt elérhető ez e-learning tananyag, ami felvértez minden szükséges tudással, és kényelmesen, otthonról, a saját tempódban tudod feldolgozni a leckéket:https://mentoring-sunshinycoaching.com/fejezetek/5