Mi az eredeti végzettséged?

Pszichológus, munka- és szervezetpszichológia szakirányon.

  Mi volt a foglalkozásod családalapítás előtt?

  Az egyetem alatt kezdtem HR területen dolgozni, fejvadászkodtam. Ez végig kísérte a tanulmányaimat, elég hamar 30-35 órában dolgoztam. Majd a mesterszak végzése közben már sikerült a szakmámnak teljesen megfelelő állásban elhelyezkednem, egy HR tanácsadó cégnél voltam tanácsadó és pszichológus, többek közt személyiségtesztekkel, tanácsadással foglalkoztam a kiválasztás és fejlesztés területén.

Milyen tervekkel vágtál neki a jelenlegi vállalkozásodnak és hogyan alakult ez az évek alatt?

Friss vállalkozó vagyok, nem is fotózom régóta. Hobbinak indult, kisfiamról szerettem volna jobb minőségű képeket készíteni, mint telefonnal. Majd a visszajelzések alapján úgy döntöttem, komolyra fordítom a dolgot. Azóta lett egy OKJ Fotográfus végzettségem és elindult a vállalkozás is. A fő tervem, hogy a családfotózásban adjak egy alternatívát azoknak, akik nem szeretik a beállított, műtermi, bármennyire is mesterkélt képeket, sőt, stresszeli őket egy fotós jelenléte. Én szerettem volna lenni a családok láthatatlan fotósa, aki megörökít nekik csodás, vissza nem térő pillanatokat. De nem csupán az összebújva nevetést, de a hisztit, az uzsonnázást, a játékot, a családi fészket, elkapott gesztusokat, a rosszalkodást, szóval mindent, ami a családra jellemző és emlékértékű. A tervemet egész jól sikerül tartanom, igyekszem csak olyan munkát vállalni, ahol tényleg érvényesülhet a természetesség, nincs szükség beállításokra,valódi érzelmek jelenhetnek meg a képeken. Eddig azt tapasztaltam, van erre igény, egyre inkább keresik ezt a stílust. https://www.facebook.com/egy.nap.foto/

Melyek a legnagyobb kihívásaid szerinted családos munkaerőként?

Az egyik az időbeosztás. Kisfiam nagyon anyás, nem tudok mellette dolgozni egy képanyagon, belemászik az ölembe, lehúz játszani a földre vagy épp rosszalkodni kezd. Így marad az alvásideje, az esték/éjszakák és a hétvége. Adhatnám bölcsibe, de szeretném azért kihasználni ezt az időszakot, amíg vele lehetek, láthatóan erősen szüksége van rám. Fotózni leginkább hétvégén tudok elmenni vagy hétköznap anyósomék tudnak segíteni vigyázni a kisfiamra alkalmanként.

A másik a munka-magánélet elkülönítése, ami szerintem sok vállalkozó számára problémás dolog. Nem is jut eszembe, hogy mikor emailezek vagy messengeren válaszolok egy leendő ügyfélnek, az is munka. Esténként is hajlamos vagyok belefeledkezni, rengeteg feladatot találok ki magamnak, nehéz látni ebben a szakmában, hogy meddig tart a hobbi fotózás része és hol kezdődik a munka. Jelenleg még annyira motivált vagyok, hogy ingyen is szívesen vállalnám minden fotózásomat, nem tudok még munkaként tekinteni rá. Ennek van előnye és hátránya is...

Hogyan tudod összeegyeztetni a napi feladatokat a magánéleteddel? A családi munkamegosztásra milyen hatással van a felelősségi köröd?

Szerencsém van, mert a férjem egyrészt nagyon toleráns, másrészt nagyon jól főz és szeret is főzni. Bármiben segít, ha kérem, de főzni magától is nekiáll. Nekem a főzés egy hatalmas időrabló tevékenység, sajnos csak muszájból főzök. És sokszor a házimunka is tolódik, mert fontosabb azonnal válaszolni az ügyfeleknek vagy épp azonnal nekiállni egy friss sorozatnak, hogy még aznap küldhessek belőle egy kis ízelítőt a fotóalanyoknak.

Hogy látod, a családalapításnak van ráhatása a vállalkozásodra?

Sosem gondoltam, hogy a fotózás lesz egyszer a hivatásom, a családom miatt kezdtem el egyáltalán gépen venni a kezembe. A vállalkozásom egész koncepciója azon alapszik, amit a családalapítás óta átéltem/átélek. Szeretem, hogy a fotózásokon mindig van miről beszélgetnem az anyukákkal, mindig van közös pont. Szerencsére otthonosan mozgok a kisgyermekes családok otthonában, volt már, hogy géppel a kezemben olvastam a Bogyó és Babócát egy kislánynak, mert az én orrom alá dugta. Ha kell, beszélgetek, rajzolok, játszom, felmászok a mászókára velük, szóval bármit, ami ahhoz kell, hogy bízzanak bennem és felszabadultak legyenek, megmutatkozzon a valódi kis személyiségük és ezt elkaphassam fényképek formájában. https://www.egynapfoto.hu/

Milyen egy átlagos napod?

Kisfiam kelt reggel 7-8 között, reggeli, a nap elején apa is játszik velünk, amíg nem kezdődik a munka, ő programozóként home-office-ban van már 2 éve. Néha szüneteiben is kijön, beszélünk pár szót, megnyomorgatja a fiát, majd visszamegy. Ha jó az idő, napi minimum 1x kimegyünk, délben ebéd, majd alvás. Ilyenkor jön az én napi első kb. két órás munkaidőm. Ilyenkor képeket szerkesztek, levelezek, social media tartalmakat gyártok vagy tervezek, adminisztrálok, továbbképzem magam, stb. Este 20:30 körül jó esetben alvás van a gyerkőcnek, nekem pedig újabb munkaidő. Ebből kérdés, hogy mennyit szánok munkára és mennyi időt csepegtetek mondjuk a férjemnek is. Figyelnem kell rá, hogy ne szippantson be a munka, sokszor inkább ilyenkor el se kezdem, mert nem bírom abbahagyni, inkább szólok, hogy na most akkor rakjunk be egy filmet.

Van esetleg példaképed? Mi a szupererőd? Itt olyan tulajdonságokra gondolok, amik segítenek abban, hogy helyt állsz értékes munkaerőként és szülőként is, amik támogatnak abban, hogy az életed minden szerepében jól tudsz teljesíteni.

Példaképemnek anyukámat tudnám mondani többek közt. Már tinikoromban megmondtam, mikor valakivel erről beszélgettem, hogy el tudom képzelni, hogy majd otthagyom a szakmámat és valami teljesen mást fogok csinálni, mikor gyerekeim lesznek, pont ahogyan Anya is (ápolónő, majd kézműves, majd virágkötő és ajándékbolt tulajdonos). Szívvel-lélekkel dolgozik és emellett soha nem hanyagolta se a családot, se a háztartást. Nem tudom, neki miben rejlik a szuperereje, de nagyon jól csinálta. Az én szupererőm a teherbírás. Sokan pl. nem szívesen vállalnak esküvői fotózást, mert hát fárasztó, egész napos munka, pörgés, készenlét. Én imádom, fáradhatatlan vagyok. Nem sokan vállalnak itthon teljes napos családfotózást, nekem ez az egyik fő irányom. A reggelitől a jóéjt puszikig a családdal lenni, lesifotósként követni az eseményeket, ott lenni minden fontos pillanatnál. Fárasztó, de imádom. És persze ha nem lenne elég a 12 órás fotózás plusz az utazás, képes vagyok akár rögtön nekiülni válogatni az akár 2000db elkészült képet, és ez a kedvenc részem. Előfordul, hogy 2-kor még a gép előtt ülök, 3-kor már ébred a gyerkőc. És igen, még szoptatom. De szerintem az anyáknak ezt nem kell jobban körülírnom, mindenkinél hasonló a helyzet, egy anyának muszáj bírnia a kevés alvást és pihenést.

Mik a jövőbeli terveid, célod?

Hamarosan Vácra költözünk, így az egyik tervem, hogy ott a környéken építsek ki ügyfélkört, legyenek visszajáró családok is akár, akik számára több életeseményt is megörökíthetek. Küldetésem, hogy valódi emléket adjak a családoknak, évekkel később szívesen vegyék elő a képeimet, hozzák vissza a fotók az események hangulatát, váltsanak ki érzelmeket. Ha szerkesztés közben egy kép mosolyt csal az arcomra vagy épp könnycseppet a szemembe, jó úton járok. Szerencsére annyi tervem és ötletem van (pl. óvodai fotózás megreformálása, jótékonysági fotózások, együttműködések, stb.), hogy le sem tudnám írni. Az elhivatottság megvan, már csak végtelen időre lenne szükségem a megvalósításhoz. :)

Kik a támogatóid?

Természetesen a férjem, aki tűri a munkamániámat és támogatott, hogy vegyem meg a méregdrága gépemet, amivel tényleg minőségi munkát tudok kiadni a kezemből. Rajta kívül még szüleim támogatnak leginkább, tudnak minden sikeremről, követik a munkáimat. Mindketten vállalkozók, így van mit tanulnom tőlük.

Hogyan kapcsolsz ki, mivel töltődsz?

Sajnos vagy nem sajnos, de jelenleg leginkább a munkám tölt fel. Ha tényleg nagyon 0 az energiaszintem, akkor viszont képes vagyok elég sok ideig csak passziánszozni vagy aknakeresőzni vagy bármi hasonló. Ha pedig úgy jön ki, hogy a férjemmel is tudok időt tölteni, filmet nézünk, rendelünk valami finomat, társasozunk, ha nagyon ritkán leadjuk a gyerkőcöt, esetleg wellnessezünk. Jól látszik, hogy a felsorolásból kimarad a barátokkal töltött idő. Én azok közé tartozom, akiknek nem ez az első számú feltöltődés sajnos, viszont figyelnem kell rá, hogy a rengeteg teendő, család, munka mellett a barátaimnak is szenteljek valamennyi időt.

Melyek a legnagyobb kihívások, amelyeket jobban sikerült megoldanod, mint előre számítottál rá?

A mai napig bennem van, hogy talán nem lesz elég jó a képanyag, nem mindig érzem, hogy sikerült úgy elkapnom a pillanatokat, mint szerettem volna. De szerencsére általában mikor otthon válogatom és szerkeszteni kezdem a képeket, rá kell hogy jöjjek, hogy bár van néhány kuka, többnyire sikerült az, amit magamtól elvárok és megnyugszom, mert tudom, hogy a család is nagyon boldog lesz, ha meglátja a fotókat.

Ha pár év múlva találkozunk, szerinted miről fogsz nekem mesélni, mi történt veled ez idő alatt?

Előfordulhat, hogy akár lesz egy kis nevem már a szakmában, mivel ezt az irányzatot még viszonylag kevesen képviseljük. Remélem, hogy sikerül felfuttatnom az egy napos fotózásokat és én leszek az első, aki az emberek eszébe jut, ha ilyen jellegű fotózást szeretnének. Viszont pár éven belül szeretnénk kistesót is, ez persze vissza foga vetni a vállalkozás lendületét, de szerencsére ebbe gyorsabb lehet a visszatérésem, mint az eredeti szakmámba, ahova nem tudom, visszatérek-e még és ha igen, mikor.

Mit üzennél azoknak az anyukáknak, akik még útkeresésben vannak?

Nehéz kérdés, mert nekem van egy olyan férjem, aki anyagilag is biztosítja a lehetőségét, hogy én ne a viszonylag jól fizető eredeti szakmámba térjek vissza, hanem megpróbáljak vállalkozni, bizonytalan jövedelemmel. Aki megengedheti magának ezt a kísérletezést és szereti, amit csinál, vágjon bele! Nagyon jó, támogató vállalkozó anyukás közösség kovácsolódott az idők során, nem vagyunk egyedül, merni kell segítséget kérni, keresni az együttműködés lehetőségét. Illetve kérni kell a folyamatos visszajelzést a környezetünkből és ismeretlenektől is, hogy jó úton haladunk-e, van-e igény arra, amit csinálunk, jó-e, aladható-e. Ha igen, akkor csak eltökéltség kell és bármi lehetséges.

(A képek Gál Dóra tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyével történt! )