Úgy érzem, nem vagyok ezzel egyedül. 

Sokan ismerik ezt a képet, időről időre felbukkan a Facebookon különböző oldalakon és csoportokban megosztva. 

Egyrészt tudok vele azonosulni , másrészt gondoljunk csak bele, azt mondjuk, hogy a gyermekek a legjobban szeretetben, nyugalomban, érzelmi biztonságban tudnak jól fejlődni és lesznek lelkileg egészséges felnőttek. Akkor honnan jön az a gondolat, hogy felnőttként akkor érhetünk el bármit is, ha belepusztulunk. Oké, persze, sarkítok, de szerintem érthető. 

Hányan elítélik a stresszt. Szinte csak negatív felütéssel hallunk, beszélünk, olvasunk róla. Pedig van jó stressz is. Ami előrevisz. Kutatások bizonyítják viszont, hogy a folyamatos feszültség megöli a kreativitást. Erre azért érdemes odafigyelni.

A kényelmi zóna egy pszichológiai állapot, amelyben a dolgok ismerősnek tűnnek az ember számára, és a rutin nyugodtan uralja a környezetet. Szükségünk is van rutinokra, az agyunk próbál mindenből szokást kialakítani, hiszen ami szokás, kevesebb döntést igényel és energiát spórol vele az idegrendszer. (Most ennek a biológiai hátterébe nem szeretnék bpvebben belemenni...)

Azok az emberek, akik valami újjal vagy nehezebbel próbálkoznak, küzdenek, nekik a stresszintjük magasabb, emelheti a szorongásukat. Ebben az esetben az emberek kívül lehetnek (általában vannak is) a komfortzónájukon. Minden változás szembemegy a genetikai kódoltságunkkal, de erről már korábban írtam.

Úgy gondolom, hogy maga a koncepció nem ördögtől való, de az emberek annyit beszéltek már róla, ráadásul szinte minden önfejlesztési témában ezt a tanácsot adják. hogy sokan jogosan érezhetik elcsépelt frázisnak. Ehhez hasonlóan a „dobozon kívüli gondolkodás” még a sokat emlegetett elhasznált idézet, vagy  „az élet a kényelmi zónád átlépéséből indul ki”, " ha azt csinálod, amit mindig is tettél, mindig csak azt kaphatod, amit mindig is kaptál ”, sorolhatnám még... Biztosan nektek is eszetekbe jut hasonló.  Pont a nem megfelelő használat miatt már sokakból ellenérzést vált ki. A másik véglet, hogy sokan hajtják magukat, és annyira jól akarnak haladni előre, hogy a folyamatos hajtásban már nem tudnak megpihenni. Már nem is tudnak a komfortzónájukon belül lenni, lelkiismeretfurdalásuk van, ha épp nem valami hasznos tevékenységet végeznek, ennek a folyamatos pörgésnek, emelkedett dopami vagy, kortizol szintnek viszont meg lesz a hosszú távú káros hatása az egészségre és utána lehet kezelni a kiégést, betegségeket. Pedig teljes oké csak úgy lenni. Nem "hasznosnak" lenni. Csak úgy ne adj isten jól érezni magad. És nem ciki. Ettől még nem leszel szaranya. Nem leszel rossz munkaerő. Nem leszel rossz társ. Sőt. Én azt gondolom, hogy a nagy előre haladásban, fejlődésben, akár törtetésben pont a komfortzóna az a hely, ahová vissza lehet biztonságban húzódni töltődni. Nem csak lehet. Kell is. 

Shazer, a brief coaching atyja is azt vallotta, hogy ami jól működik, azt ne változtasd meg. Gondold át egy kicsit, hogy mi az, ami szuper az életedben. Mik azok a szokások, amik hozzáadnak a napjaidhoz. Milyen remek tulajdonságaid vannak. Mi tesz csak úgy vidámmá? Énekelni vezetés közben az autóban? Táncolni a konyha közepén? Este fáradtan az ágyba kuckózva sorozatot bámulni? Ezeregy "haszontalan" tevékenységet tudnék felsorolni...neked mi?

Ahogy az élet minden területén, itt is fontos megtalálnod a számodra megfelelő egyensúlyt, amiben önazonosan tudsz létezni.

Miből fogod érezni, hogy kicsit belekényelmesedtél a mindennapokba és átgondolni, hogy kilépj a megszokottból?  Ha úgy érzed, hogy valami nem oké. Nem úgy telnek a mindennapjaid, amiben igazán jól érzed magad. Egyre kritikusabb vagy másokkal. (Igen, ha másokat piszkálunk, általában saját magunkkal van problémánk.) Ha úgy érzed, a megszokott rutinok már nem szolgálnak, nem az aktuális szükségleteidnek megfelelőek, nem támogatnak a céljaid elérésében. Gondold át, mi az, amit megszokásból teszel minden nap és mi az, ami valódi elegedettséget ad. Ha azt érzed, tepersz a mókuskerékben, összefolynak a napok, érdemes átgondolni, hogy új / másabb ingerek segítenének-e ezen.