Arra gondoltam, hogy egyesével is bemutatom Nektek a kutyáinkat, készítettem egy rövid videót is a mindennapjaikról, fogadjátok szeretettel.

Lumi 2018 tavaszán érkezett hozzánk. A férjem nagyon szeretett volna egy border colliet. Ki is néztünk egy kennelt, ahol várólistán voltunk a következő alomra, de sajnos nem sikerült a fedeztetés. Teljesen véletlenül fedeztük fel, hogy az eredetileg kiszemelt kennelből származó kutyus tenyésztőjénél születtek kiskutyák, így felvettük velük a kapcsolatot. Akkor már tudtuk, hogy amellett, hogy családi kutyának szeretnénk, szeretnénk vele sportolni és már tervben volt a terápiás kutyázás is, ezért kértünk kölyöktesztet. A mai fejemmel ilyen teszttel nem hoznék el kiskutyát, de teljesen amatőrök voltunk és a szívünkre hallgattunk, hiszen ő választott minket igazából, nem mi őt. Ekkor már 12 éves volt Pötyike kutyám, és én azt hittem, hogy elég sok mindent tudok a kutyázásról, simaliba lesz… Nem volt. Nagyon hosszú közös út kezdődött, sok nehézséggel, ámde rengeteg csodával és fejlődéssel. Ahogy ő alakult, úgy változtunk mi is. Már azt is látom, hogy itt sincs olyan, hogy készen vagyunk, mindig van hova tovább…

Lumi egy border collie blue merle szuka kutyus (természetesen ivartalaníttattuk), show vonalas. Ez egy profinak már önmagában sokat mond, nekünk az elején semmit, csak annyit tudtunk, hogy vettünk egy szép és okos kutyát. Később jöttünk rá, hogy emellett egy szeretetgombóc, nagyon érzékeny, borzasztó kolerikus és nem könnyű vele, minden igyekezetünk, tudásunk ellenére sem az, és bármit próbálunk, ami más kutyánál működik, nála nem. Több kutyasuli, több kiképző az évek alatt és még mindig nem volt meg a kulcs, nem értettük, miért támad ki pórázon emberre (random, nem kiszámítható módon), és amit eleinte terelésnek hittünk, az valójában bizonytalanság, és félelmi agresszió, már 4 hónaposan is. Többször újrakezdtünk, többször beletört a bicskánk, de sose adtuk fel.

Tavaly, mikor megcsináltuk a terápiás kutya felvezető képzést, nem vizsgáztattam le. Most azt gondolom, hogy levizsgázott volna, hiszen a feladatok mentek. Azonban akkoris úgy gondoltam, hogy amíg nincsen meg a 100%-os kontroll és bizalom, addig ne legyen papírja, hiszen ha dolgozni akarok vele, akkor én vagyok felelős érte (amúgy meg a férjem, hiszen az ő kutyája… :) ) Hihetetlen benne az a kettősség, hogy milyen bújós, kedves, nem tolakodó, a “legcukibb” kutya, és jól nevelt, csak ülve kéri a simit, nem löki fel a legkisebb gyereket sem például a futtatóban, hogy tud az utca réme lenni a kapun belülről ugatva, fel-alá rohangálva, mint a legvéresebb házörző. Nem tudom, hogy van-e kutya, akibe több időt, energiát fektetnek, de biztosan kevés. Járunk emberek közé, Pestre is BKV szocizni, vasút állomásra, kézből eszik feladatokért cserébe, megvan a játék, móka kacagás, és sok-sok munka, illetve persze az agility is. Azt gondolom, hogy a mostani módszer beválik. Már csak halkan merem mondani, most talán jó az irány. Már minden rezdülését ismerem és bármilyen helyzetből visszahozom, rám figyel. Nagyon sokat tanulok tőle, együtt fejlődünk, csoda, ahogy minden nap tanít, nemcsak én őt. Volt, amikor majdnem feladtam, és a nagyfiam adott újra hitet és nem engedte. Itt, a nagyvilág előtt is köszönöm. A világ egyik legjobb kutyája nekünk. És egyszer a terápiás kutya vizsgája is meglesz. Tudom. Ér drukkolni, mert a nap akkor is süt, amikor esik az eső.

Lumi – Sunshiny Coaching