Valamelyik nap kint voltunk reggel a kutyákkal a futiban. Fire egyik lába alatt átfutott a póráz. Ki tudott volna lépni belőle. Én lehajoltam és megemelve a lábát, megigazítottam a pórázt és elindultunk haza. Barátnőm rám nézett és megkérdezte, hogy ugye tudom, hogy ezt meg tudta volna oldani. Másnap kísértem a nagyfiam a suliba konzultációra. Elkezdett jegyzetelni. Mozgott a papír, odanyúltam és lefogtam egy ujjal a papír sarkát, hogy ne csúszkáljon, amíg ír. És itt bevillant, ami előtte nap történt a spánielle. Elengedtem a lapot és felhívtam a gyerek figyelmét, hogy a pad alatt lévő kezével tartsa meg a lapot. És kiléptem a helyzetből. Majd ezt követően elkezdtem ezen gondolkozni, hogy ez mennyire igaz rám a mindennapok során, és akarok-e ezen változtatni, és ha igen, hova akarok eljutni ebben a témában.

Fire – Sunshiny Coaching

Sok vezető panaszkodik arra, hogy reggel korán kel, este későn fekszik, hétvégén is dolgozik, meetingről meetingre rohan. A szülők gyakran ugyanezt érzik, folyamatosan teszik a dolgukat, pakolnak, csomagolnak, házit ellenrőznek, ellátják a háztartást a munka mellett, taposómalom az élet nagyrésze. Ebben nagyon könnyű gyorsan kiégni. Vezetőknél régen divat volt azt mondani, hogy meg kell tanulni delegálni. Mára már szerencsére a bevonás, a munkavállaló felelősségvállalása az adott feladatért kezd elterjedni, ami hosszú távon eredményesebb is. Tapasztalt vezetőként valószínűleg gyorsabban készen van egy adott feladat, mintha a junior bíbelődik vele, és többször javítani kell. A mentorálás rövid távon több energiabefektetés, de hosszú távon sokkal profitábilisabb. Ugyanez a helyzet a gyermekekkel. Nagyon szívesen segítenek és bevonhatók, előnyükre fog válni, ha már kicsinek is megtanulják a közös felelősségvállalást. Igen, tudom, sokkal több idő a gyerekkel közösen takarítani, mintha egy felnőtt gyorsan megcsinálja. Hamarabb kész a süti, ha a gyerek nem pacsmagol vele. Amikor reggel rohanunk, könnyebb bekötni a cipőfűzőt… Pedig ha egy kicsit több időt hagyunk rá, gyorsan fog menni a csemetének is egyedül, és többet már nem kell segíteni. Azonban hosszú távon melyik éri meg jobban? Milyen elvárásokat támasztanak az iskolában vagy akár csak egy álláshirdetésben? Önállóság, problémamegoldókészség … Ismerős, ugye? És ez kicsiben kezdődik.

Sokszor tudjuk, hogy hogyan kéne jól csinálni. Viszont amikor szembetalálkozunk a helyzettel, mégis másképp cselekszünk, mint higgadtan tennénk. Ettől általában kialakul egy belső frusztráltság. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy mi húzódik meg a viselkedésünk mögött. Konfliktuskerülés? Esetleg egy korlátozó hitrendszer? A személyiségünk legfontosabb része az énképünk, és a hiedelemrendszerünk. A hitrendszerünk az értékeinkben sűrűsödik össze. Ez belénk programozott, kiskorunktól kezdve gyűjtjük ezt a csomagot, és alapigazságnak fogadjuk el, pedig nagyon fontos, hogyha felismerünk egy-egy ilyen viselkedésmintát, vagy rögzült gondolatot, megvizsgáljuk, szolgál-e bennünket, előre visz-e vagy hátráltat. Amennyiben hátráltat, fontos, hogy pozitív irányba formáljuk át. Milyen élményeket tudsz felsorolni, amikor nem volt igaz, amit alapigazságként gondoltál? Ezen a gondolatfonálon érdemes tovább menni.

Én mostantól tudatosan fogok figyelni arra, hogy csak abban segítsek, amiben szükséges és csak annyit, amennyit még pont muszáj. Így én se fogok annyira kifáradni, és elkezdem gyűjteni azokat a pillanatokat, amikor segíthettem volna, nem tettem meg és a másik mégis megoldotta az adott helyzetet, és erősítem magamban ezt az érzést. Neked mi lesz a következő lépés, amit megteszel? A lényeg, hogy te döntesz. Gyerekként nem dönthettél milyen csomagot kapsz. Felnőttként viszont megteheted, hogy más lehetőségek után kutatsz, és nemcsak abból élsz, ami a batyudban van.

HA szeretnéd kipróbálni milyen az állatasszisztált foglalkozás, itt kapsz bővebb információt: https://allatasszisztaltsegitseg.hu/