« Blog

A dolgozó kismama

Pados Eszter | 2021.08.26
Ahogy örömet okoz a két csík a teszten, hirtelen annyi félelem és kétség is megjelenik a kismamákban. Járjuk egy körül ezt a témát munkajogi szempontból.

Az első kérdés az szokott lenni, hogy mikor és hogyan mondd el a főnöködnek a nagy hírt. Általában meg szokták várni a vetélés kockázata miatt az első trimeszter végét, de fontos tudnod, hogy ez a te döntésed, nincs megkötve, hogy ezt mikor teszed meg. 

Én azt javaslom, hogy először szóban beszéld meg a közvetlen feletteseddel, érdemes azt is egyeztetni, hogy nagyjából meddig tervezel dolgozni. Emellett én mindig azt tanácsolom, hogy a bejelentésnek legyen írásos nyoma is, legalább egy e-mail, amit másolatban elküldesz a párodnak és a saját privát mail címedre is, ha a céges levelezést használod, hogy később neked is kéznél legyen, ha szükséges.

Érdemes a jóhiszeműség elvét követni, de bármikor fordulhat olyanra a helyzet, hogy szükséged lesz rá, így mindig minden eshetőségre gondolni kell. 

A fogantatástól számított 91. naptól jár a családi adókedvezmény, tehát ezért is jó tájékoztatni a munkáltatódat. A NAV honlapján található egy havi családikedvezmény-kalkulátor, ahol fontos információkat is találsz. https://nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/kalkulatorok/csaladi_kedvezmeny_kalk (Ehhez szükséged lesz az orvosodtól egy igazolásra a várandósságodról, hogy igazolni tudd a jogosultságodat.)

Kismamaként alapvetően felmondás alóli védelmet élvezel. Ez alól kivétel a próbaiődő, ha határozott idejű szerződésed van vagy az azonnali hatályú felmondás, ezekről mindenképp érdemes tájékozódnod; hiteles forrás a Munka Törvénykönyve 60.§-a, illetve a 65-ös paragrafusa. Természetesen, nemcsak az Mt. lehet irányadó, hanem a Kjt. és a Kktv. is. (2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről és az 1992. évi XXXIII. törvény

a közalkalmazottak jogállásáról.)

 

Gyakran hallani a kismamáktól, hogy táppénzre mennek a szülés időpontja előtt már hónapokkal korábban. Amennyiben ez orvosilag indokolt, akkor ez teljesen rendben van. Ha előre látható krónikus betegség miatt, hogy ez fog történni, érdemes erről is tájékoztatni a felttesedet, hogy tudjon ezzel kalkulálni. Természetesen bármikor előfordulhat hirtelen esemény és mindig a baba és kismama egészsége az első és nem érdemes azon aggódni, hogy ki fogja elvégezni a feladatokat, a munkáltató remélhetőleg ügyesen megoldja. Anyagilag is érdemes fontolóra venni ezt a kérdést, hiszen ha nincs semmilyen panaszod, akkor érdemes minél később táppénzre menni, mert a táppénz ideje alatt a napi átlagkereset 60%-át kapjod meg (kórházban töltött idő alatt 50%-át), azonban ebből is lejön még a 15%-os személyi jövedelemadó. Ehhez viszont itt is arra van szükség, hogy a megelőző 2 évben biztosított legyél. Amennyiben ellátás alatt jön a kistesó, az további dilemmákat vethet fel, erről itt írtam korábban: https://mentoring-sunshinycoaching.com/blog/61_amikor_erkezik_a_kisteso_milyen_penzbeliellatas_jar_az_edesanyanak_

 

A várandósság kapcsán többször kell megjelenni orvosnál, védőnőnél. A Munka törvénykönyve erre lehetőséget biztosít. 

 

  1. § Mentesül a munkavállaló a munkavégzési kötelezettsége alól
  1. a kötelező orvosi vizsgálat (ideértve a terhességgel összefüggő orvosi vizsgálatot is) teljes időtartamára;
  1. § (1) Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály elrendeli, a munkavállaló munkabérét távolléti díjára ki kell egészíteni, illetve munkavégzés hiányában távolléti díjat kell fizetni. Távolléti díjat kell fizetni akkor is, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály munkavégzés nélkül munkabér fizetését írja elő, annak mértéke meghatározása nélkül.

(2) A munkavállaló részére távolléti díj jár:

a 107. § d) és f) pontjában meghatározott esetekben;

Tehát kizárolag a terhességgel összefüggő orvosi vizsgálat időtartamára jár a munkaidőkedvezmény, melyet órára el kell számolni távolléti díjjal, és igazolnia kell a kismamának. Amit igazolás nélkül veszel ki, az igazolatlan hiányzás, igazolásnak tökéletes a kismamakönyv általában. Emellett fontos, hogy csak a vizsgálat időtartamára, illetve az oda- és visszajutás idejére jár a kedvezmény.

Én azt szoktam tanácsolni, hogy amennyiben van rá mód, akkor a vizsgálatokat célszerű munkaidő után megoldani. Illetve azt is fontos szem előtt tartani, hogy például a babamozi nem kötelező vizsgálat. Az Mt. felhívja a figyelmet az együttműködési kötelezettségre is, tehát a munkavégzés alóli mentesülésről haladéktalanul tájékoztatnod kell a munkáltatódat.

Ha pedig elfáradtál a sok hivatalos kifejezéstől, szeretettel ajánlom a Dolgozó anyuk című sorozatot, szórakoztató formában mutatja be a dolgozó édesanyák hektikus mindennapjait.

Ha pedig tudatosan szeretnél a gyermekvállalás mellett a karriereddel is foglalkozni, szeretettel ajánlom az édesanyáknak készült e-learning tananyagot: https://mentoring-sunshinycoaching.com/karrier_iranytu_kismamaknak