« Blog

Neked mit jelent a hitelesség?

Pados Eszter | 2021.02.23
A múltkor a mentorcsapattal a hitelességről beszélgettünk. Lili felvetette, hogy mennyire fontos az is, hogy az ember a lehetőségeihez mérten többet adjon az ügyfél számára, mint amit elvár.

Erről nekem az jutott eszembe, hogy nálam például, ha valaki karrier coaching folyamatban vesz részt, vagy akár egyszeri HR tanácsadásról is van szó, fontos, hogy valamennyire megismerjem a  klienst. Többször előfordult már, hogy előtört belőlem a fejvadász múltam és ha a vágyott cégek között szerepelt olyan, ahol dolgozott ismerős, segítettem ajánlás útján beadni a CV-t, vagy csak összekötöttem az ügyfelet az ismerőssel, vagy HR-es kollégával. Nyilván, erre nem teszek ígéretet, és mivel már fejvadász sem vagyok, semmilyen anyagi hasznom sincs belőle. Azonban enyém az ügyfél elégedettsége, ami viszont megéri ezt a pár perces pluszba befektetett energiát. 

Pont a hitelesség miatt sem vállalok már olyat, hogy kizárólag CV javítás. Ahhoz, hogy egy CV szuper legyen és önazonos, ahhoz az embernek bele kell tennie önmagát, nem szimplán egy Canva template-be kronológiailag felsorolni a pozikat és jó esetben egy profi portrét odabiggyeszteni. Több tízezer CV átnézésével és több ezer interjúval a hátam mögött magabiztos tapasztalattal segítek, hogy az ügyfél megfelelő stratégia mentén haladjon a célja felé. Azt szoktam mondani, hogyha az ember pizzát süt, akkor több hozzátevő szükséges, nem elég a sajt. Ugyanez igaz az álláskeresésre is. A CV egy összetevő, de ennél komplexebb folyamat, több lépcsős történet, amit ha hatékonyan akar az ember váltani, nem lehet kikerülni. Hajam égnek áll attól, amikor valaki pár éve még számlát másolt és egy elvégzett karrier coach képzés után kompetencia határokat átlépve elkezd tanácsokat adni a hozzá fordulóknak. Szintén minden lélekjelenlétemre szükségem volt, amikor valaki elkezdett önéletrajzokat javítani, hogy SOHA nem dolgozott toborzásban, életében nem szűrt CV-t, nemhogy nem interjúztatott, csak ő járt sok interjún és váltott elég gyakran munkahelyet...Elolvasott néhány cikket, hogy milyen a jó önéletrajz, illetve az övét egyszer valaki kijavította és máris szakértőnek képzelte magát. Minden területen, de segítő szakmában, nélkülözhetetlen az etikus működés, és az nem elég az én értékrendemben, hogyha már nem segít valaki hatékonyan, legalább ne ártson.

Fontos a kritikus gondolkodás, és mindig megnézzük a forrását, ha hallunk, vagy olvasunk valamit. A nagyszüleink életében ugye az volt a mondás, hogy a TV-ben mondták, akkor tuti igaz. Most ugye az olvastam az interneten… Látni kell, hogy nagyon sok cikket, tartalmat nem szakértő ír, a tartalomgyártásra külön iparág épült már és mindig érdemes hiteles forrásból tájékozódni.

Szerintem a hitelességhez hozzátartozik a szakmai alázat és az élethosszig tartó tanulás, folyamatos fejlődés, trendfigyelés. Ez természetesen más szakmákra is vonatkozik, általános igazság és biztosan mindenki tudna példákat felhozni kóklerekből. Jó szakemberekből milyen hosszú listát tudnál összeállítani, akiket bármikor bátran jó szívvel ajánlasz? Ha megkérdezném egy barátodat, mit mesélne rólad? És ha egy kollégádat kérdezném? Ezeket a kérdéseket érdemes átgondolni és további fejlődési lehetőségeket, célokat kitűzni. Hamarosan arról is írok, miért fontos tisztában lennünk a céljainkkal. De azt majd máskor.